VESZPRÉM MEGYEI KORTÁRS LEXIKON

 Keresés | Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala 


KOVÁCS Ferenc
( Budapest, 1928. június 21. - Kamond, 2004. július 7. )

tanító, népművelő

Apja: Kovács Ferenc villanyszerelő. 1948-ban a Pápai Állami Tanítóképzőben kapott tanítói oklevelet. 1949-től 1954-ig tanító, könyvtáros Kadarkúton, az 1957–1963-as években iskolaigazgató, művelődésiház-vezető Bakonytamásiban, 1963–1965-ben körzeti művelődésiház-igazgató Ugodon. 1965-től 1967-ig a Hazafias Népfront járási titkára Pápán. 1967–1969-es években iskola- és művelődésiház-igazgató Nagygyimóton, 1969-től 1971-ig művelődésiház-igazgató, könyvtáros Marcaltőn, 1971 és 1988 között művelődésiház-igazgató Devecserben. 1988 után nyugdíjasként klub- és szakkörvezető. Négy évtizedes munkálkodása során nyolc településen és azok vonzáskörzetében mozgatója és irányítója, gyakran központi szereplője volt a kulturális közéletnek. Klubokat, köröket, társadalmi egyesületeket és művészeti csoportokat alapított, vezetett és irányított, számukra működési feltételeket biztosított, fellépési és bemutatkozási lehetőségeket szervezett. Sokoldalú érdeklődését és példátlanul kiterjedt tevékenységének mozzanatait több ezer fényképen, dia-képeken örökítette meg. Díjak, kitüntetések: 1978 Kiváló Munkáért. 1983 Kiváló Népművelő. 1988 Munka Érdemrend bronz. 1997 Devecser Város Díszpolgára. 1998 Pro Comitatu Vp., Aranydiplomás tanító.
  I.: BALOGH Elemér: „Remek hely ez, gyerekek”. = N., 1972. dec. 8. – BALOGH Ödön: Emberrel, tájjal rokonítva. – Az ember dolga. = N., 1976. szept. 22–23. – Egy jó ifikör. Pólus az ellenpólusok között. = Vih., 1978. okt. – HAMAR Imre: Pasztellkép egy népművelőről. = N., 1980. aug. 12. – HORVÁTHY György: Akinek munkája szórakozás is. Portrévázlat ~ népművelőről. = N., 1983. nov. 6. – VpMKÉL.